A jövő héten ismét berekeszti a parlamenti ülésszakot a brit kormány, és október közepén, a hagyományos királynői beszéddel új törvényhozási időszakot kezd. A Downing Street szerda esti bejelentése szerint Boris Johnson miniszterelnök azt kezdeményezi az uralkodónál, hogy a parlamenti ülésszak jövő kedden, október 8-án este érjen véget, és október 14-én, hétfőn kezdődjön az új parlamenti évad. Az új parlamenti ülésszak kezdetén a hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő ismerteti felsőházi trónbeszédében kormányának új programját.
Johnson már a múlt hónap elején is kezdeményezte a királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását öt hétre, és a törvényhozás szeptember 10-én be is fejezte munkáját. A brit legfelsőbb bíróság azonban két héttel később törvénysértőnek nyilvánította az ülésszak lezárását. A végzés szerint a döntés észszerű indokok nélkül akadályozta a munkájában a parlamentet. Az alsóház már másnap újból összeült és folytatta az ülésszakot.
A legfelsőbb bíróság múlt havi határozatában kiemelte: a kormány intézkedése az ülésszak lezárása és a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) október 31-i határnapja közötti nyolc hétből ötben megakadályozta volna a parlamentet alkotmányos szerepének ellátásában. A végzés szerint az október 31-i Brexit-határnap alapvető változásokat vetít előre a brit alkotmányosságban is, és a parlamentnek, különösen a választott képviselők alkotta alsóháznak joga van ahhoz, hogy hangot adjon véleményének e változásokról.
A brit sajtó egybehangzó értesülései szerint
az udvar rendkívül rossz néven vette, hogy Johnson ilyen helyzetbe hozta a királynőt.
Kormányzati forrásokat idéző lapértesülések szerint Johnson közvetlenül a legfelsőbb bíróság végzésének kihirdetése után telefonon felhívta az uralkodót és elnézést kért tőle, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg. A londoni miniszterelnöki hivatal azonban szerda esti közleményében hangsúlyozta, hogy a kormányfő által újból kezdeményezett parlamenti szünet ezúttal „a lehetséges legrövidebb ideig tart”, éppen csak addig, hogy meg lehessen tenni az új ülésszakot megnyitó királynői beszéd megtartásához szükséges „logisztikai lépéseket”.